Szakhatósági oktatások, tanfolyamok
Ezen az oldalunkon szeretnénk köszönetet mondani a Szakhatósági tájékoztató lebonyolításában nyújtott segítségért:
Adó és Pénzügyi Ellenőrző Hivatal
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal
Élelmiszerlánc- Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
OMMF Munkaügyi Felügyelőség és a
Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokság régiós igazgatóinak, vezetőinek és munkatársainak.
Köszönjük, hogy megtiszteltek minket azzal, hogy az általunk szervezett tájékoztatón képviselték Hivatalukat és elfogadták felkérésünket.
Szakhatósági tájékoztatónk első előadásának megszervezése több mint egy évvel ezelőtt kezdődött a kereskedelmi és vendéglátó ipari, élelmiszer előállítással foglalkozó vezetők részére, egy fontos céllal: segítséget nyújtani a hatóságok és a résztvevők közös munkájában.
Minden Szakhatósági tájékoztató fórumszerű volt, ahol nemcsak az új jogszabályváltozásokat ismertették az előadók, hanem a személyesen érintett kérdésekre is választ kaphattak a résztvevők.
Hisszük, hogy rendezvényünk kapcsán sok fontos információval gazdagodhattak, amit eredményesen tudtak alkalmazni közös munkájuk során.
2010 január elsejétől újabb változások történtek a 6 ellenőrző hatóság jogszabályaiban, ezért fontosnak érezzük, hogy a tájékoztató szervezését ebben az évben is folytassuk, ezért 2010 január közepétől Észak – magyarországi régióban szerveztük meg a Szakhatósági tájékoztatókat .
A nagy érdeklődésre tekintettel 2010. tavaszán ismét a Közép dunántúli régió két fő állomása volt a helyszínünk: 2010.03.25.- én Székesfehérváron majd 2010.04.15.-én Veszprémben került megrendezésre a 6 ellenőrző hatóság tájékoztatója.
További időpontokkal és helyszínekkel kapcsolatban munkatársaink tudnak felvilágosítást adni >>
